BUDAPEST
 
Főoldal>
Média
Támogatottak>
Fórum
REGISZTRÁCIÓ
Más országokban
Lang.>
Go Active Klub

2013-ben a korábbi hagyományokkal ellentétben már megint a Csodalámpa Alapítványt választottuk, mert idén lesznek ők is 10 évesek, és ez nagyon jól hangzott együtt velünk.
A befolyó összeget a beteg gyermekek kívánságainak megsegítésére és az őket körülvevő környezet jobbítására fogják felhasználni (még egyeztetjük, hogy konkrétan hogyan, de az Alapítvány weblapján megtudhattok részleteket!).

Az Alapítvány célja, hogy a többnyire kezelésre szoruló súlyos vagy akár halálos betegek boldogabbak lehessenek egy kívánságuk erejéig, ami talán segíthet nekik a gyógyulásban is.

Önkéntesek tucatjai látogatják meg betegek százait, hogy a lehető legtöbb beteg gyereknek segíthessenek egy varázslatos kívánság teljesítésével. A legtöbb kívánság egyszerű, egy bicikli, egy laptop, egy hinta. Azonban sokszor embert próbáló feladat elé kerülnek az önkéntesek, amikor szembe jön egy találkozzunk a Pápával, vagy Johnny Depp-el. Ez a két út éppen idén következett be.
A Mikulások tavaly segítettek 4 gyermek kívánságában, és mindenki képes összehozni egy-egy kívánságot a weblapjukon megtalálható listáról, aki komolyan akarja! Amikor felhívták a figyelmemet az Alapítványra, gondolkodás nélkül hallgattam a súgásra...a kuratóriumi ülésen :).

1. Gyertek kocogni és legyünk 200-nál többen idén!
2. Gondolj rájuk az adó 1% elhelyezésénél!
3. Hozz el még kocogókat és gyalogos támogatókat!
4. Ha még van gondolatod, írj egy e-mailt és szívesen vesszük!

Széchenyi Gyógyfürdő Rex Pálinkák Arterego Artotel Sporthirugynokseg.hu Go Active Klub
IE 8.0+, 1024x768+, Elérhetőség és kérdések: Méhes Krisztián, e-mail, + 36 20 9156070